Annát örökbe fogadták egy távoli országból, amikor két éves volt. Szülei - hallgatva a szociális tanácsadóra - próbálták életben tartani a szülőanya és a származás emlékét. Talán túlságosan is. Anna egy összezavarodott, kötődési nehézségekkel küzdő kislányként kerül Cathy Glasshoz. A családot rendkívül megviseli Anna viselkedése, és figyelemmel kísérhetjük Cathy embert próbáló erőfeszítéseit és lassan érő sikereit.

Cathy Glass angol nyelvű könyvsorozatára 2019-ben csúsztam rá. Azóta 18 könyvét elolvastam, néhányat hangoskönyvként (angolul) meghallgattam.

Cathy közel 25 éve dolgozik nevelőszülőként Angliában, ami meglehetősen másképp működik, mint idehaza. Egy-egy könyve egy-egy gyermek életéről, tragédiájáról és kilátásairól szól, miközben betekintés ad Cathy családi életébe is. 

Első könyveiben még férjével első gyermeküket, Adrian-t várják, később egyedülálló, kétgyermekes anyaként (Paula), majd háromgyermekes anyaként (örökbefogadott Lucy) neveli a rá bízott, sokszor komoly magatartás problémával küzdő gyerekeket.

Magyarul nem láttam még ezt a könyvét, sokat gondolkodtunk rajta a férjemmel, hogy talán megérné lefordítani és kiadni.

Egyrészt betekintést ad az angol gyermekvédelem működésébe, másrészt szórakoztat, harmadrészt rengeteget lehet tanulni belőle az empátiáról, problémamegoldásról, arról, hogyan szóljunk egy zavart, terhelt, "rossz"-nak titulált gyermekhez.

Természetesen a könyvben a nevek és a helyszínek a valóditól eltérőek, az adott családok védelmének érdekében. 

Danny egy autista kisfiú, aki nem érti, miért kellett eljönnie otthonról.

A kutyás könyvek és tárcák után fenntartásokkal olvastam el a szépszemű tárcákat tartalmazó könyvét. Bár folyamatosan vártam benne az állatok feltűnését, azok csak itt-ott jelentek meg.

Így ír a szerző:

"Azt írtam egyszer: a tárca sokféle, sok milyen, meg se lehet pontosan mondani, hányféle, micsoda, milyen. Csak egy biztos: tárgya soha nem lehet szerzőjének közömbös. Szokás okoskodni, hogy félúton van, vagy ingázik ide-oda a publicisztika és a kispróza között. De néha kisiklik szinte a versig. Ebből fakadón e könyv nem csupán tíz-tizenkét évvel ezelőtt megjelent, olvasott könyvekről, akkoriban megismert emberekről, átélt helyzetekről, begyűjtött történetekről referál, de a szerzőről is, az akkoriról. E könyvből kiderül, kivel, kikkel, hol, hogyan élt egy ember az ezredfordulón. Az ember azóta másként él. Kicsit másként. De nem feledi, és nem is tagadja meg a voltat. Mert szép volt, és mert abból élt, abból él, és a hátralévő időben alighanem már csak abból is fog élni."

A szép szemű Bächer Iván: Hatlábú könyvét szélvész sebességgel olvastam el. 

A szerző e szavakkal ír a könyvéről:

"Mindig állatok között éltem, de kutyásnak lenni persze más. S ebbéli igyekezetemben annyira elmerültem, hogy meg is felejtkeztem a macskákról, akik addigi életemet kísérték. No meg nem állott módomban beszámolni az előző kutyaéltem utáni eseményekről sem, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy azok akkor még nem történtek meg. Megpróbálom pótolni a mulasztást: eléje és hozzája is biggyesztek némi állatságokat, hadd kerekedjen tovább ez a furcsa emberi história, ami az enyém volt és - ha az állatok istene adja - még az enyém lesz egy kis darabig."