Az ötvenedik évem 365 napja

Ötveneim


A harmadik hét trófeája

open_money_bag_01_003_thumbnail_square0000.jpgEz ugyan nem ezen a héten történt, de ezen a héten realizálódott. Egy éve húzódó lakásfelújításunk minden tekintetben a végére ért. Tervezéssel, szaki-szerzéssel, hitelfelvétellel kezdődött még tavaly januárban, egész nyáron át a törmelékben, malteros- és festékes vödrök között telt. Ősszel az asztalost vártuk és a konyha elkészültét, és decemberben be tudtam adni az Államkincstárnak minden papírt. Elvileg decemberben az ígéretet megkaptuk, hogy utalni fogják a 3 millió forint támogatást, januárban a bankból is megérkezett a levél.

Viszont ezen a héten történt meg a valóságban is: most már a hitelkimutatáson én is látom, hogy csökkent a tőketartozás, és a havi törlesztőrészlet is a felére redukálódott. Most érzem úgy, hogy igen, sikerült.

Címkék: trófea

A második hét trófeája

adobestock_47322402-scaled.jpegRöviden: végre nem hagytam magam, kiálltam magamért. Vállaltam a konfrontációt. 

Sikerült a munkahelyemen elmondanom, hogy bár tetszik, hogy mindenki kedvére próbál tenni a vezetőség, de az nem tetszik, hogy ennek következtében, ha valaki valamilyen feladatot nem kíván megcsinálni, az mindig ugyanazon emberek hátán landol. Köztük az enyémen is.

És lám most már hivatalosan is kihirdették, nem kell azt a részfeladatot megcsinálnom az elkövetkező 4 évben, amit nem tudnék szívvel-lélekkel, amit nem tudnék jól megoldani.

Címkék: trófea

Az első hét trófeája

sertodott.jpgSokat kell gondolkodjak rajta, de talán ennek a hétnek Sértődékeny Buzgó kollégám a trófeája.

Szeptember óta minden hónapban segítségemre van egy feladat befejezése során. Ő szerkeszt a képekből zenélő videót. Decemberben viszont úgy döntött, hogy majd ő dönt, hogy milyen zenével történjen mindez. Kiküldte minden kollégának, hogy bár két variációt készített, de az A) verzió a hivatalos, a B) verzió szigorúan belső használatra készült. Szerintem a B) verzió ezerszer jobb lett, mint az A). Leleveleztük, hogy ez nem a főnökség döntése, hanem az övé (technikai személyzet). 

Írtam neki egy e-mailt, nagyon vigyázva, hogy meg ne sértődjön (jaj szegény lelke), nehogy többé ne segítsen. Meg különben is kommunikációs kihívás számomra konfrontálódni az emberekkel.

Megdicsértem, megköszöntem, hogy segít. És megkértem, hogy a jövőben ne hagyjon ki egy ilyen horderejű döntésből. Nyugodtan ajánljon, keressen zenét, tegyen javaslatot. Csak ne döntsön helyettem. Ez az én projektem, én találtam ki, én kezdeményeztem a megvalósítását, én szervezem, tervezem az egészet. Az én nevemhez kötik. Nem akarok kimaradni a produktum felmutatásakor felmerülő döntésekből.

Buzgó kolléga írásban tőle nem megszokott módon pozitív módon reagált.

De az igazi trófea: tegnap találkoztam vele, és megköszönte, hogy írtam, hogy úgy írtam ahogy, és örült, mert a saját jellemfejlődésének vélte, hogy nem sértődött meg...:) 

Címkék: trófea
süti beállítások módosítása