Az ötvenedik évem 365 napja

Ötveneim

A harmadik hét trófeája

open_money_bag_01_003_thumbnail_square0000.jpgEz ugyan nem ezen a héten történt, de ezen a héten realizálódott. Egy éve húzódó lakásfelújításunk minden tekintetben a végére ért. Tervezéssel, szaki-szerzéssel, hitelfelvétellel kezdődött még tavaly januárban, egész nyáron át a törmelékben, malteros- és festékes vödrök között telt. Ősszel az asztalost vártuk és a konyha elkészültét, és decemberben be tudtam adni az Államkincstárnak minden papírt. Elvileg decemberben az ígéretet megkaptuk, hogy utalni fogják a 3 millió forint támogatást, januárban a bankból is megérkezett a levél.

Viszont ezen a héten történt meg a valóságban is: most már a hitelkimutatáson én is látom, hogy csökkent a tőketartozás, és a havi törlesztőrészlet is a felére redukálódott. Most érzem úgy, hogy igen, sikerült.

Címkék: trófea

6. Várnai Zseni: Szolgálj szívem

halfway.png
Csak kitartás! - biztatom magam,
még futni kell, még minden messze van.
Szolgálj szívem, még egy kicsit nekem,
jaj, meg ne állj az úton hirtelen
sok a dolgunk még s nem mutathatom,
hogy a harcot már nem bírom nagyon,
és este ha ágyamba roskadok,
érzem, nagyon nagyon fáradt vagyok.
Kicsit nehéz volt, jól tudom, szívem,
elkoptunk, de ne sejtse senki sem,
higgyék csak azt: az óra jól ketyeg,
nem irgalmaznak ám az emberek,
csak hajtsd a vért, arcom piros legyen
frissen induljak minden reggelen,
csak én tudom, ha ágyba roskadok
estére már milyen fáradt vagyok.
Szemem árkos és ajkam szögletén
a két vonás már mély lett és kemény,
sokat sírtam, eső után a föld
ilyen barázdált, csapzott elgyötört...
de ha mosolygok, mint ha nap kigyúl,
arcom hegy- völgye lágyan kisimul,
csak este ha ágyba roskadok,
érzem megint, nagyon fáradt vagyok.
Csak kitartás, - kipp-kopp... pontosan,
holnap sikerül megint biztosan,
a félúton, szívem jaj meg ne állj
kipp- kopp... tovább is híven kalapálj,
a hegynek föl kicsit nehéz az út,
szív kell hozzá, de aki oda jut,
a csillagok közt csillagként ragyog...
csak este, este oly fáradt vagyok.
Sose pihentem, nem volt rá jogom...
Most meg- megállok s felfohászkodom;
- Ó Istenem, kicsit még el ne hagyj
szegény szívem, te meg szaladj, szaladj...
Csak kis kitartás, meg egy erős iram,
fussunk dalolva bátran és vígan...
de este már a dal is csak dadog;
altassatok el engem, csillagok!

Címkék: vers

A második hét trófeája

adobestock_47322402-scaled.jpegRöviden: végre nem hagytam magam, kiálltam magamért. Vállaltam a konfrontációt. 

Sikerült a munkahelyemen elmondanom, hogy bár tetszik, hogy mindenki kedvére próbál tenni a vezetőség, de az nem tetszik, hogy ennek következtében, ha valaki valamilyen feladatot nem kíván megcsinálni, az mindig ugyanazon emberek hátán landol. Köztük az enyémen is.

És lám most már hivatalosan is kihirdették, nem kell azt a részfeladatot megcsinálnom az elkövetkező 4 évben, amit nem tudnék szívvel-lélekkel, amit nem tudnék jól megoldani.

Címkék: trófea

1. Almássi Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat

irigyseg.jpgAzt hiszem, mindhárom tulajdonsággal rendelkezem. Irigykedem, ezért rosszindulatúan kibeszélek embereket.

Kikölcsönöztem a könyvtárból, hátha legalább érteném a saját reakcióimat. 

Amennyire könnyen olvasható a könyv, annyira semmitmondó.

Valószínűleg - a korábbi pszichológiai témájú könyvek olvasása során  kialakult tapasztalatom alapján - többet vártam el tőle, mint amit nyújtani tudott. 

Leírta, elemezte az irigység, a kibeszélés és a rosszindulat problémáját, de megoldást, vagy együttélési kisokost nem kínált hozzá...

 

Címkék: konyv

-356 // január 10. // Nem akarok dühöngeni

frustration-02.jpg

morgo.jpgSzóval. Én nem akarok ilyen morgós kutya lenni. A munkahely öreg bolhás kutyája. Igazából nem szoktam mérges lenni, és nem érzek dühöt, de mégis annyira erős a késztetésem, hogy morogjak, elégedetlenkedjek, értetlenkedjek. Holott el kellene engedni a bosszantó dolgokat. Vagy szimplán röhögni rajta... 

Azt mondja a régi padtársam, hogy mindig is ilyen morgós kutya voltam... Basszus, és 50 évnek kellett eltelnie, hogy felismerjem? 

Korábban felismertem magamban az értelmetlen dühöngést, amikor valaki irányában éreztem a dühöt, és kiabálással próbáltam ezt helyretenni. Ezen már tovább tudtam fejlődni. Már nem szoktam kiabálni. Csak normál hangerővel morgolódok...

De ezt sem akarom.

Csak néha félek, ha nem adok hangot az elégedetlenségemnek, akkor ugyan morgós nem leszek, de én leszek a balek, akire mindent rál lehet lőcsölni. És az sem szeretném.

Úgy szeretnék - ha nem is elégedett -, de az élettel megbékélt lenni...

Az első hét trófeája

sertodott.jpgSokat kell gondolkodjak rajta, de talán ennek a hétnek Sértődékeny Buzgó kollégám a trófeája.

Szeptember óta minden hónapban segítségemre van egy feladat befejezése során. Ő szerkeszt a képekből zenélő videót. Decemberben viszont úgy döntött, hogy majd ő dönt, hogy milyen zenével történjen mindez. Kiküldte minden kollégának, hogy bár két variációt készített, de az A) verzió a hivatalos, a B) verzió szigorúan belső használatra készült. Szerintem a B) verzió ezerszer jobb lett, mint az A). Leleveleztük, hogy ez nem a főnökség döntése, hanem az övé (technikai személyzet). 

Írtam neki egy e-mailt, nagyon vigyázva, hogy meg ne sértődjön (jaj szegény lelke), nehogy többé ne segítsen. Meg különben is kommunikációs kihívás számomra konfrontálódni az emberekkel.

Megdicsértem, megköszöntem, hogy segít. És megkértem, hogy a jövőben ne hagyjon ki egy ilyen horderejű döntésből. Nyugodtan ajánljon, keressen zenét, tegyen javaslatot. Csak ne döntsön helyettem. Ez az én projektem, én találtam ki, én kezdeményeztem a megvalósítását, én szervezem, tervezem az egészet. Az én nevemhez kötik. Nem akarok kimaradni a produktum felmutatásakor felmerülő döntésekből.

Buzgó kolléga írásban tőle nem megszokott módon pozitív módon reagált.

De az igazi trófea: tegnap találkoztam vele, és megköszönte, hogy írtam, hogy úgy írtam ahogy, és örült, mert a saját jellemfejlődésének vélte, hogy nem sértődött meg...:) 

Címkék: trófea

- 358 // január 8. // Miért van mindig lent a fent után?

hullam.jpgKereken egy hete olyan jó magason voltam. Pörögtem. Minden olyan jónak tűnt. Már vártam, hogy kezdjük a munkát. Vártam, mert egy folyosói pletyka szerint a főnököm előléptetésemet fontolgatja, fel akar hívni. (Nem hívott.) Vártam, hogy január első hetében megtörténik ez a felajánlás. Tudom, nem vagyok a főnök kedvence. Eddig nem is érdekelt ez a előrelépési lehetőség. De túlagyaltam a dolgot a szünetben. Meggyőztem magam arról, hogy igen-igen, ki más is lehetne nálamnál alkalmasabb erre? Olyan lendületet adott a fantáziálgatásom, hogy alig vártam, hogy indulhassak.  Tegnap a kollégám jelezte, hogy mégis mást választottak. Ha nyilvánosságra hozzák, azt jövő héten kedden teszik meg, vagy majd májusban. Kíváncsi vagyok - a hosszas elemzéseim után, amiben én szépen kiejtettem a potenciális vetélytársakat, gondosan megindokolva, ki miért nem alkalmas arra, hogy feljebb lépjen, szóval kíváncsi vagyok, ki is a főnök választottja. (A hierarchiában ketten, a közvetlen felettem és az ő fölötte lévő vezető engem választott, a harmadik nagyfőnök meg valaki mást.) 

Nem kellene így éreznem magam. Nem kellene, hogy ilyen csalódottság legyen rajtam úrrá. Egyébként is kétségeim voltak, hogy éljek-e a lehetőséggel, vagy sem. Tulajdonképpen úgy voltam vele, hogy maximum egy év múlva lemondok és visszakérem magam oda, ahol most vagyok. 

És bosszant, mert most mégsem érzem jól magam. Becsapottnak, elárultnak érzem magam. Önbecsülésem megint szabadságolta magát. Megint úgy érzem, nem érek semmit, alkalmatlan vagyok. S azt gondolom, hogy a saját magam okán. Nem tudok normálisan kommunikálni az emberekkel, játszom mindig a nagyokost, a dühöngőt, a kritikust. Miért nem lehet belesimulni már a közösségbe, szépen hallgatni meg hümmögni. Bólogatni vagy sem, de semmiképp nem csóválni a fejem... 

- 359 // január 7. // Comfort eating

eat2.jpgStresszes állapotban van aki egy falatot sem tud enni, van aki meg minden ehetőt felfal... Sajnos ez utóbbiak közé tartozom. (Munkahelyi) stresszből pedig bőven akadt a héten.

A csúcspont - amin, bár látszólag már megoldódott, de még mindig nem sikerült tovalendülnöm - a hét közepén, szerdán esett meg velem. Olyan munkára kívántak rábírni, olyan feladat elvállalására, ami tőlem nagyon távol áll. És amihez már senkinek nincs kedve. Alapvetően nem szeretek konfrontálódni. Ilyen esetekben nyelek nagyot, elvállalom, aztán puffogok meg bőgök. A bőgés megvolt. A főnök szobájában... Na jó, csak 3-4 csepp könny volt, de ez a köznyelvben szerdától péntekig bőgéssé fokozódott.

Egy jövő évben kezdődő, több éves projektet tervezünk. Mindenképp részt kell vegyek venne, bár ez önmagában nincs is ellenemre, két kérésem volt a tervezés során. Egy bizonyos részfeladatot semmiképp nem szeretnék én csinálni, és egy konkrét kollégát jelöltem meg, akivel nem tudok együtt dolgozni. Az első megbeszélésen még ez rendben is volt. Sőt, véletlenül olyan kollégát jelöltek meg közvetlen közreműködésre, aki nagyon is kedvemre való lenne. Ehhez a december eleji ígérethez képest szerdán jelezték, hogy a kedves kolléga biztos, hogy nem velem, cserébe viszont az a bizonyos részfeladat az enyém lenne. De meg mertem mondani, hogy igen, ha mint főnök kijelentik, nyilván megcsinálom, de én ezt nem akarom. Nem értek hozzá, nem tudok a részfeladat céljaival azonosulni, nem tudom azt képviselni. És különben is annyira unom, hogy ha valakinek nincs kedve valamihez, akkor az a feladat az én hátamon landoljon. Aznap este már vissza is hívtak, hogy nyugodjak meg, marad az eredeti felállás, csak még nem tudják, melyik kollégával kell közvetlenül együttműködnöm. Azért különösen fontos ez a döntés, mert több éves projektről van szó, nem mindegy hogyan köteleződik el az ember.

Nos, szerda óta zabálok.... Igyekszem inkább csak gyümölcsöt, joghurtot melléenni. De lecsúszott egy tábla milka is. Amikor a legszerencsétlenebbnek éreztem magam...:(

Holnap mérek, kiderül, mennyit ér a stresszelés...

Címkék: 365
süti beállítások módosítása