- 358 // január 8. // Miért van mindig lent a fent után?

hullam.jpgKereken egy hete olyan jó magason voltam. Pörögtem. Minden olyan jónak tűnt. Már vártam, hogy kezdjük a munkát. Vártam, mert egy folyosói pletyka szerint a főnököm előléptetésemet fontolgatja, fel akar hívni. (Nem hívott.) Vártam, hogy január első hetében megtörténik ez a felajánlás. Tudom, nem vagyok a főnök kedvence. Eddig nem is érdekelt ez a előrelépési lehetőség. De túlagyaltam a dolgot a szünetben. Meggyőztem magam arról, hogy igen-igen, ki más is lehetne nálamnál alkalmasabb erre? Olyan lendületet adott a fantáziálgatásom, hogy alig vártam, hogy indulhassak.  Tegnap a kollégám jelezte, hogy mégis mást választottak. Ha nyilvánosságra hozzák, azt jövő héten kedden teszik meg, vagy majd májusban. Kíváncsi vagyok - a hosszas elemzéseim után, amiben én szépen kiejtettem a potenciális vetélytársakat, gondosan megindokolva, ki miért nem alkalmas arra, hogy feljebb lépjen, szóval kíváncsi vagyok, ki is a főnök választottja. (A hierarchiában ketten, a közvetlen felettem és az ő fölötte lévő vezető engem választott, a harmadik nagyfőnök meg valaki mást.) 

Nem kellene így éreznem magam. Nem kellene, hogy ilyen csalódottság legyen rajtam úrrá. Egyébként is kétségeim voltak, hogy éljek-e a lehetőséggel, vagy sem. Tulajdonképpen úgy voltam vele, hogy maximum egy év múlva lemondok és visszakérem magam oda, ahol most vagyok. 

És bosszant, mert most mégsem érzem jól magam. Becsapottnak, elárultnak érzem magam. Önbecsülésem megint szabadságolta magát. Megint úgy érzem, nem érek semmit, alkalmatlan vagyok. S azt gondolom, hogy a saját magam okán. Nem tudok normálisan kommunikálni az emberekkel, játszom mindig a nagyokost, a dühöngőt, a kritikust. Miért nem lehet belesimulni már a közösségbe, szépen hallgatni meg hümmögni. Bólogatni vagy sem, de semmiképp nem csóválni a fejem...